Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alzheimmer megelőzése

2011.04.01

 

A Második találkozás még mindig a megelőzés fontosságát hangsúlyozza! Még több információ és gyakorlati tanács és véleménycsere segíti a rászorulókat és a hozzánk fordulókat.
 
Hogyan ismerhető fel és különböztethető meg más memória zavaroktól az Alzheimer kór?
 
A rövidtávú memória zavart az Alzheimer „aláírásának” is nevezik. A hosszú idő alatt kialakuló betegséget nehéz felismerni, így aztán évtizedekig is kezeletlenül vannak az emberek. Mindig figyeljünk a jelekre, tévedéseinkre, racionális magatartásainkra és a tévedéseink magyarázataira, mert ezek már a tűnetek.
Az időben észrevett diagnózis és a megfelelő kezelés lelassíthatja a folyamatot. Itt szeretném megjegyezni, hogy a saját kezelés tervezésében való részvétel kitolhatja a szellemi leépülés idejét ez által plusz éveket ad, így a beteg képes még arra is, hogy az unokákkal kommunikáljon, és sokáig el tudja látni önmagát. Tudom, hogy az érintett családtagoknak és a betegnek egyaránt megterhelő a szociális alkalmazkodás, mégis arra buzdítok mindenkit, hogy tudatos és célzott terápia segítségével, sok türelemmel és következetességgel próbálja meg kezelni a XXI. század népbetegségét, az Alzheimer kórt.
 
Legyen életcél és lesz húzóerő!
Legfontosabb teendőink egyike, az életmód-változtatás és elfogadás valamint az emlékezetjavító hatások elérése különféle módszerek segítségével. Igénybe vehetjük a tudományos módszereket és az egyénileg megszerzett mások által is jónak tartott és bevált gyakorlatokat ezzel is segítve egymást és a környezetünket.
 
Mivel ez a betegség hosszúlefolyású így akár 8-14 évig is eltarthat felkészülten kell fogadnunk és rendszeres kontroll alatt kell tartanunk önmagunkat és szeretteinket is.
 
Az odafigyelés szerves része az antioxidánsokban gazdag étrend biztosítása is.
(a napi megfelelő C vitamin, E-vitamin, omega3 és ginkobiloba bevitel)
 
Szeretném Önöket megismertetni a 3G gyümölcskoncentrátummal, mely tartalmaz Lyciumot, homoktövist és cili gyümölcsöt. Kérem, kóstolják meg a lyciumot nagyon finom apró piros szemű bogyócskák, melyek jótékony hatással rendelkeznek a látás, feszültség, szédülés, vese és máj működés területein. Óriási mennyiségű antioxidánst un. poliszacharidot tartalmaz valamint vitamint és aminosavakat így fejti ki gyógyhatását, leginkább nyersen vagy gyümölcslé formájában fogyasztva. A homoktövis narancssárga bogyói természetes E és C-vitaminforrásunk. Javítja, a koncentrációt segíti a vér áramlását és hatékonyan végzi a vér tisztítását is. Míg a cili gyümölcs igazi „C-vitamin” bomba, hasznossága a vértisztítás az immunrendszer és a mentális funkciókra van. A homoktövis itthon is beszerezhető gyümölcsünk, feldolgozott formában is kapható, ajánlom szíves figyelmükbe.
 
Szeretném megkínálni és megismertetni Önökkel a Dolomitok gleccseréből Posina völgyében található, hozzánk érkezett KAQUN magas oxigén tartalmú lágyvizet.
A forrásvíz alacsony ásványi anyag tartalmú, így rendszeres fogyasztása mellett pótolni szükséges az elemeket sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. Azonban, ha valaki nem kúraszerűen fogyasztja, hanem havonta 1 palacknyi mennyiséget, akkor a javaslatom, hogy lefekvés előtt félórával igyon meg napi 2dl KAQUN vizet.
Fontos tudni, hogy a vizet tilos forralni, lefagyasztani és ízesíteni!
 
Szinte minden alkalommal beszélgetéseink során előtérbe kerül a víz, mint Éltetőforrás, és mint életet jobbá tevő és testünk egyensúlyát harmonizáló „élelem”.
A stressz napi szinten való részvétele életünk olyan szerves részévé vált, mint az evés és az alvás. A szervezetet lelki és fizikai úton is érheti stressz(túlhajszoltság és levegőszennyezettség). A terhelés hosszútávon lelki és szervi tünetekhez , elváltozásokhoz vezethet többek közt keringési zavarokat is okozhat. Amikor a szervezet nem jut elegendő oxigénhez, fáradtak leszünk, társulhat ehhez az érzéshez, levertség, kimerültségérzés, koncentrációzavar, csökkenő teljesítmény is. Ajánlom mindenkinek, aki keveset mozog és stresszben él a KAQUN víz fogyasztását. Egyénenként függ a fogyasztás időtartama, így lehet kúraszerűen és alkalomszerűen is fogyasztani.
Mindenki számára elérhető és megrendelhető az ingyenesen hívható zöld számon
06-80/204-715 munkanapokon 9-17 óráig, vagy minden gyógyszertárban és gyógynövényszaküzletben.
 
További jó egészséget kívánok!
 
Budapest, 2010.július 20.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép





Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30