Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fotópályázat 2011

2011.07.26

Felhívás!

„A MAZS Alapítvány jóléti programjai és a Bálint Ház által közösen létrehozott fotókiállítással szeretnénk zárni az Önkéntesség Évét.
 
A fotókiállítás címe:

„Csináld másképp, mint mások! Legyél önkéntes!”

 

Számunkra az önkéntesek nem csupán ingyen dolgozó emberek, hanem olyan különleges munkatársaink, akik idejüket, energiájukat, tudásukat és lelkesedésüket áldozzák az Alapítványért, akik megbízhatóak és rugalmasok, sosem kérdezik “Miért” és sosem mondják “Nem”.
A közös célért végzett munka az egyik legfontosabb közösségteremtő erő, hiszen a feladat elvégzésére szánt idő, energia és tudás, a közösséghez való tartozást, a felelősségvállalást erősíti, építi.
Éppen ezért is tartjuk fontosnak ezt a fotókiállítást.
 
Szeretnénk az Ön segítségét is kérni!
A fotókiállítás sikere érdekében szeretnénk, ha Ön is küldene nekünk néhány fotót:
      olyan képeket, amelyeket az önkéntesek készítettek egy-egy eseményen,vagy olyan képeket különféle eseményekről, amelyeken az önkéntesek szerepelnek, miközben dolgoznak, részt vesznek valamilyen eseményen, segítenek a munkák elvégzésében.
A fotókat digitális formában kérjük elküldeni, a nyomtatásukról mi gondoskodunk.
Technikai paraméterek: legalább 150 DPI (ajánlott felbontás 300 DPI), fájlformátum: JPG
Minimum 2000x1500 pixel felbontás.
 
A korábban előhívott fényképeket is szívesen fogadjuk az alábbi postacímen:
Kriston Linda, Bálint Ház, 1065 Budapest, Révay utca 16.
A személyesen kézbesítendő képeket minden nap 8-20 óráig várjuk a fenti címen.
A képek mellé (vagy hátlapjára) írjanak egy rövid történetet, gondolatot, melyet szívesen fogadunk.
A postán küldött képeket természetesen megőrizzük.  
 
Kérem, hogy a fotókiállításon való részvételi szándékukat, esetleges kérdéseiket az alábbi címen jelezzék:
Gündert Anikó (MAZS Alapítvány, aniko.gundert@jdc.hu)
és Somogyi Zsófia (Bálint Ház, somogyi.zsofia@balinthaz.hu)
 
A képek beérkezési határideje: 2011. október 20.  „
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.