Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bizonyos fehérjék

2011.07.19

 

Kutatói ötletek

Bizonyos fehérjék, amelyek a központi idegrendszerben normálisan is termelődnek, időskorban – egyensúly-eltolódás miatt – nem tudnak onnan eltávozni, vagyis meggyűlnek, akkumulálódnak, és talán ezek váltják ki az Alzheimer-kór betegségének indító lépését" – nyilatkozta lapunknak Penke Botond professzor aki 19 éve kutatja Szegeden az Alzheimer betegség okait.

Kiss Tamás és csoportja: a kór elindulásának megakadályozását úgy képzeli el, hogy a speciális fehérje és bizonyos fémek kötődését meggátolják.

Kálmán János és munkatársai azt vizsgálták, hogy milyen zsíranyagcserét befolyásoló módszerekkel lehet megelőzni az Alzheimer-kór kialakulását, vagy lassítani a lefolyását.

Horváth Szatmár fiatal orvos biológus szerint a mentális betegség alapja esetleg herpeszvírus-fertőzés lehet.

Az Alzheimer-kórt feledékenység, ingerlékenység, szellemi és testi leépülés jellemzi, amit az agy különböző részein található sejtek pusztulása okoz. Ilyenkor úgynevezett amiloid fehérjékből álló plakkok rakódnak le agyban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint világszerte 37 millió embert érint a demencia, melynek okozója az esetek többségében az Alzheimer-kór.

Az orvostudomány úgy tartja, hogy a szellemi, értelmi hanyatlás – demencia – nem törvényszerű együtt járója az öregedésnek. Az esetek hatvan százalékában az Alzheimer- kór felelős a leépülésért, ami ma még nem gyógyítható. Noha a hanyatlás, az állapot romlás üteme jelentősen javítható.

Minél hamarabb ismerjük fel!
A korai felismerés az egyetlen záloga az eredményes kezelésnek. Ez azonban azért nem egyszerű, mert a kezdeti tünetek többnyire enyhék, s csak idővel súlyosbodnak, válnak rémisztővé. Ehhez társul még az is, hogy a beteg is érzékeli, valami nem stimmel vele, mintha nem a régi önmaga lenne. Így önkéntelenül is elkerüli azokat a helyzeteket, melyek számára bonyodalmat okoznak.

S hogy milyen ügyes, túlélő praktikát alkalmaznak az Alzheimer- kórosok? Listát készítenek fontos teendőikről, barátaik, rokonaik nevéről és telefonszámáról, máskor pedig cseles füllentéssel leplezik a család előtt az emlékezési problémákat. Egy idő után a hozzátartozók is résen vannak, és „keresztkérdéseket” tesznek fel a legtermészetesebb módon. A beteg általában vagy megkerüli a válaszokat, vagy közhelyekkel felel. A rábízott feladatokat pedig nemes egyszerűséggel kikerüli. Nem szándékosan és nem huncutságból teszi ezt, a betegsége kényszeríti erre. Meg akar felelni. Maga sem szeretné tudomásul venni leépülésének tényét. A maga módján küzd ellene.

Figyelmeztető jelek:
– Fontos nevek, dátumok nem jutnak eszébe.

– Nem tartja be a megbeszélteket, a találkozókra nem megy el.

– Érvelése nem meggyőző, nem találja a helyes kifejezéseket.

– Sokat aggodalmaskodik, ok nélkül elkeseredik.

– Örömtelen, nem érdekli szinte semmi.

– Indokolatlan dührohamok uralják.

– Ismerős környezetben is eltéved.

– Nem emlékszik a hallottakra.

– Elfelejti, hová tette a cipőjét, ruháját, pénzét.

– Tiltakozik, ha orvosi vizsgálatra akarjuk vinni.

E tünetek nem feltétlenül csak az Alzheimer- kór ismérvei, vagy más szellemi hanyatlással járó kórságé. Csakhogy ennek megítélését mindig bízzuk a szakorvosra, a neurológusra!

Mi történik ilyenkor az agyban?
– Az Alzheimer-kóros agyában az ingerületátvivő anyag szintje kórosan alacsony. A másik felelős, a glutamát fokozottan, a normálistól eltérően termelődik, ennek a magas szintje olykor az idegsejtek halálát okozza. Ezek együttese felel a szellemi hanyatlásért – tudtuk meg Oláh Ferenc neurológus adjunktustól. – Ezért a terápia is ezekre irányul: az előbbi emelésére, illetve az utóbbi szintjének visszaszorítására. Csakhogy a glutamát az egészséges agyban is jelen van, ami a tanuláshoz és az emlékezethez nélkülözhetetlen, vagyis ennek szintjét nem szabad túlzottan lecsökkenteni.

Hogyan segíthetünk?
A jelenleg rendelkezésre álló szerek a folyamatos testi-lelki hanyatlás tüneteit nagyban képesek lassítani. A páciensek a kór felismerése után akár húsz évet is élhetnek, ezért sem mindegy, hogy ezt az időt milyen életminőségben töltik. Speciális terápiával pedig az önellátó képesség javulása, a kiszolgáltatottság érzetének csökkentése is elérhető.

Ápolás a családban
Az Alzheimer-kórban szenvedő embertársunk ápolása, napi 24 órás ellátása, gyógykezelése havonta több mint 130-150 ezer forintra rúg. Ha nem maradnak el a rokonok, és a barátok a nehéz helyzetben, az jótékonyan hat a segítő családtagra és a betegre, akire jól hat a pozitív gondolkodás, az örömteliség, a jókedv, a holnap tervezgetése, az élmények felelevenítése.

Egyetértesz azzal, hogy

Beépített helymeghatározó eszközzel (GPS) ellátott cipő kifejlesztésére szövetkezett egy technológiai és egy cipőgyártó vállalat: a találmánnyal megakadályozhatnák a szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kóros pácienseknél gyakorta előforduló "elveszést".

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

cialis 5 mg how to take

(altessy, 2022.04.14 23:04)

cialis 20 mg directions Moneqn [url=https://bestadalafil.com/]Cialis[/url] Cialis 5 Mg Filmtabl 28 St Propecia 40 Mg Online <a href="https://bestadalafil.com/">Cialis</a> Gzidtj https://bestadalafil.com/ - Cialis