Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fűszerező gyógynövények

2014.05.31

 Fűszerező gyógynövények

 

Már az ókorban is ismerték a fahéjat, koriandert, mustárt a Biblia szerint Izraelben a fűszerek olyan ritka kincsnek számítottak, hogy sokáig fizetőeszközként szolgáltak. A honfoglaló magyarok egyetlen fűszere a bors volt, ebből az időből maradt fel az a mondás, megadta az árát „borsos ára van”. Az 1990-es évektől kezdődik az „új korszak” amikor a fűszernövények becsülete visszatért, s a magyar konyhában nem csupán a bors, a fűszerpaprika és a só található meg. A fűszerezés célja, hogy harmonikus íz és színhatást érjünk el, ezáltal fokozzuk az étvágyat és elősegítsük az ételek emésztését.  Majoránna. Kacsasült, burgonyás ételek, máj ízesítéséhez ajánlott. Étvágygerjesztő, szélhajtó, gyomorerősítő, nyugtató hatású. Borsikafű. Borsra emlékeztető íze miatt, használható annak helyettesítésére, vagy annak kiegészítésére. Ily módon pompás fűszere hurkáknak, káposzta-, bab-, krumpli-, gomba ételeknek, savanyúságoknak. Virágos leveles hajtása enyhe vérnyomásnövelő, szélhajtó, emésztésserkentő. Bazsalikom Kellemes fűszere a friss salátáknak, paradicsomos ételekhez, tésztákhoz, babhoz valamint gombához is használják. Tehetjük pogácsába is. Asztmát, hörghurutot, tüdőtágulatot megelőzhető és kezelő szerként használják. Sáfrányos szeklice. A termésből hidegen nyert olajat étkezési célokra, illetve a gyógyászatban érelmeszesedést megelőző és gyógyító szerként is hasznosítják. Természetes színezőanyagait levesek, főzelékek, mártások, tészták, sütemények, krémek, salátaöntetek színezésére és fűszerezésére használják. Rozmaring. Friss vagy szárított leveleit egyes leveseken és mártásokon kívül, főleg bárány-, vad-, továbbá szárnyas húsból készült sültek, valamint töltött húsételek ízesítésére használjuk. Gyulladáscsökkentő, antibakteriális és antioxidáns hatással rendelkezik. Kakukkfű Cserépben is jól nevelhető. Tipikus gyógy-, fűszer- és dísznövény. Illóolaja gyógyhatású. Köptetők alapanyaga. Csak az eukaliptusz olaj erősebb nála. Orvosi zsálya   intenzív ízű fűszer. Vadhúsokhoz ajánlott. Gyógynövényként nagyon sokoldalú. Leveleiből tea készíthető, amit izzadás, torokfájást ellen isznak, fertőtlenítő, daganatellenes hatású. Tárkony Édeskés, borsos, kissé ánizsos ízű. Salátákhoz, mártásokhoz, levesekhez, zöldbabból készült ételekhez használják. Vesetisztító, epebántalmak enyhítésére és étvágyfokozásra használja a népi gyógyászat. Citromfű Enyhén nyugtató, vírusölő antibakteriális hatása ismert. Herpesz vírusok ellen is alkalmazható, levelei citrom illatúak. Fűszerként: Halak, szárnyasok, saláták, desszertek ízesítésére kiváló. Hatóanyagai nyugtató és vírusölő hatással rendelkeznek. Borsos menta Miután vonzza a rovarokat, ültessük gyümölcsfák közelébe. Az egész növény jellegzetes illatú, kellemes hűsítő és enyhén csípős ízű. Fiatal, friss, zöld leveleit és hajtásait használjuk, melyeket a kora reggeli órákban kell leszedni. Kiválóan harmonizál a káposzta- és hagymafélékkel. Ízesíthető vele üdítő, koktél, hústöltelék, gyümölcssaláta. Terápiás alkalmazásakor fokozza a nyálképződést, segíti az emésztést. Ideg- és gyomorerősítő, enyhíti a hányingert, az emésztőrendszer simaizmainak elernyesztésével csökkenti a gyomorgörcsöt, szélhajtó és antiszeptikus hatású, valamint serkenti az epeműködést. Lestyán Levele, virága, gyökere is ízesít. Zellerre emlékeztető ízű. Leveleivel sülteket, leveseket ízesítenek. Lereszelt nyers gyökerét salátákba teszik, savanyítják. Magját péksüteményekre szórják. Gyomorégésre az egyik legjobb gyógynövény. A lestyán gyökere erős vizelethajtó. Vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére alkalmas. A népi gyógyászatban gyomorerősítőként, emésztést serkentő szerként használják. 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.