Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az almaecet jótékony hatásai

2015.02.12

Az almaecet jótékony hatása

Amikor a gyermekeim óvodások voltak ősztől tavaszig a megfázásos időszakban langyos almaecetes vízzel gargalizáltak, nem is volt torokfájásuk, sőt elmondhatom, hogy a népgyógyászati kezeléseink eredményeként, nagyon ritkán hiányoztak a közösségekből.

Mire jó és milyen a jó almaecet?

Kizárólag a biológiai erjesztéssel készült szűretlen, azaz rostos, sötét színű, az igazi jótékony hatással rendelkező almaecet.

Már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is használták az almaecetet vízzel hígítva szomjoltó italként. Ezen kívül fertőtlenítőszerként és tartósítószerként is jól bevált, így népszerűsége mai napig is töretlen a népgyógyászatban.

A népgyógyászat főleg azoknak az embereknek kínál alternatívát, akik keresik az utat, hogy életük végéig életerősek, tevékenyek, testileg-lelkileg frissek és egészségesek maradjanak. Itt hívnám fel ismét a figyelmet a megelőzés fontosságára!

Igazi természetes kincs!

Szeretném, ha Olvasóink is megkedvelnék ezt a mellékhatások nélküli jól bevált házi szert. Tudni kell azonban, hogy bár sokrétű a felhasználhatósága mégsem válik be mindenkinél ez a kiváló gyógyhatású szer. Mindenképpen figyelembe kell venni az egyéni adottságokat pl. a gyomor és bélrendszeri panaszokkal rendelkezőknek csak nagyon nagy hígításban ajánlom a fogyasztását, de az is előfordulhat, hogy számukra egyáltalán nem fogyasztható ebben a formában. A szervezet jelzi, és nem viseli el, ebben az esetben fel kell függeszteni az almaecetes „fogyókúrát”.

Szerencsére a legtöbb ember az almaecet kúra után újjászületik, és nagyon jól érzi magát.

Gyógyhatása:

Az almaecet pektinben nagyon gazdag, de az A, B1,B2,B6,B12, C, E vitamint is bőségesen tartalmaz.

 

Pektin

A gyümölcssejtek természetes ragasztóanyaga. Facsarás, préselés közben sem megy, tönkre megmarad a pektin tartalma.

Csökkenti a koleszterin szintet, védi az erek falát (külsőleg tömény almaecetes borogatás esténként fájdalommentes éjszakát biztosít)

Segíti az emésztést, beindítja a renyhe bélmozgást. (csak óvatosan vízzel hígítva)

Jótékony, fejfájás és enyhe migrénes panaszok esetén is. (3 dl vízbe 3 tk. almaecetet szép lassan kortyolgatva igyon meg)

Teltség, felfúvódás, gyomorégés panasza esetén, fokozni kell a nyálelválasztást, amit a következő módon tudunk elérni almaecet segítségével. (Étkezés előtt 1 evőkanál vízbe 2 csepp almaecetet teszünk, lenyelés előtt 1 percig szájban tartás után lenyelhetjük)

Kedves Olvasó! Szeretnék egy tévhitet ezúton eloszlatni!

Az ecet savanyú ízű, és különféle savakat tartalmaz, a szervezetben azonban nem savas, hanem bázikus hatást fejt ki.

Aki túl sok savas táplálékot vesz fel szervezetébe, annak bizony jó szolgálatot tesz az almaecet kúra, helyre állítja a sav-bázis egyensúlyt. Javítja a vesék teljesítményét, mivel normalizálja a hidrogénionok képződését és jótékony hatással van a vesék kiválasztására, főleg a savak megsemmisítésében.

Jó kedvre derít, mivel az anyagcserénk felélénkül, megkönnyebbültnek érezzük magunkat.

További jó egészséget kívánok!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Get Followers Likes 2020 APRIL

(rardCon , 2020.04.17 14:57)

[url=https://iamnotarobot.net/instagram-free-followers-how-to-do-it]1000 Free Followers On INSTAGRAM 2020 APRIL[/url]

First, gift your unique view of the world. Instagram is a place where you make and accomplish your own lifestyle. make a strategy (that is, clarify your goals and methods by which you will approve them), and next consistently accept it by regularly publishing the content.
Check what photos acquire the most likes. Instagram users pick illustrations in vivacious tones, taking into account lightening filters, preferring blues rather than shades of red. You can apply filters from Instagram, but you can afterward use more powerful apps, such as Vsco, Afterlight or Snapseed, in which we will find a lot of great effects and editing options for our photos. The mobile (and free!) story of Lightroom - one of the best photo giving out programs from the Adobe suite - is along with very popular.
Afterlight is actually quite a easy tool, but it contains every the essential functions and as many as 74 rotate effects. One of the most fascinating options is highlight Tone, which allows you to slant in the works the blue color, which gives the photos a cleaner, fresher look. Snapseed, in turn, allows for selective settings in a prearranged area of the photo, which works good in situations where we want to focus the viewer's eyes upon a specific place of the photo. upon the supplementary hand, Lightroom will permit you to precisely familiarize the brightness and saturation of the chosen color, e.g. by playing in imitation of the blue color slider you can make water and express get a accepted turquoise shade.
Camera + is along with a great application (only for iOS). It costs $ 2.99, which is sufficiently worth investing! It will permit you to acquire effects same to professional equipment. This application has been certified by epoch and Wall Street Journal for making just about all shot see indigenous and great.

KW:
How To Get 1000 Free Followers On INSTAGRAM 2020 MAY
How To Get Active Followers On INSTAGRAM For Free 2020 MAY
Gain Real INSTAGRAM Followers Free 2020 MAY
Free INSTAGRAM Followers Online 2020 APRIL

Kaposszekcső

(Tünde , 2019.08.10 07:02)

Lehetséges, pulzusom almaecettől lett 50?
Csak az a baj szívritmusom szapora kellemetlen érzés.

Used dressing, disruptions: transformed dementias drapes.

(ewubogebh, 2019.03.22 18:03)

[url=http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/]Prednisone Without Dr Prescription[/url] <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Buy Prednisone</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Buy Propecia No Prescription Uk EllInwara

(Ellicer, 2019.03.14 22:11)

Levitra 10 Mg Price [url=http://orderviapills.com]generic viagra[/url] Levitra Und Aspirin

Medicina Online Propecia LesSmealk

(LesSmealk, 2019.03.10 20:29)

Viagra Internet Bestellen [url=http://mdsmeds.com]buy generic cialis[/url] Tarif Du Kamagra

Battonya Jozsef Attila 20

(Grestyák imre, 2016.09.25 19:12)

elkezdem fogyasztani