Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Galagonya a csoda

2015.02.12

Galagonya –„Izzik a galagonya” igazi csodaszer

A galagonyát az ókorban még nem nagyon használták gyógyításra, de középkori gyógynövénykönyvekben már szerepel, s IV. Henrik francia király rendszeresen fogyasztotta szörpként. Elsősorban szíverősítő hatása ismert, de sokan nyugtató, erősítő hatást is tulajdonítanak e vadon termő növénynek, szinte minden része hasznosítható, a levele, a virága és a gyümölcs is.

Az első világháborúban a galagonya magját megszárították, megpirították, megőrölték és kávét főztek belőle és ezt adták a katonáknak reggeli kávé helyett.

A galagonya közvetlen nyers fogyasztásra csak dércsípés után alkalmas!

Gyógyhatása: A galagonya hatóanyagait a növény virágos hajtásvégeiből, illetve piros bogyó terméséből vonják ki.

Teája ajánlott minden 40 év felett azoknak, akik dohányoznak, rendszertelenül táplálkoznak, stresszes életet élnek.

 

Növeli a szív koszorúereinek véráramlását, fokozza az összehúzódások erejét.


Ideges eredetű szívpanaszok, egyes ritmuszavarok, valamint a keringési funkciók általános javítására alkalmas.
Fokozza a szívizom anyagcseréjét, valamint jelentős antioxidáns hatása is van.
Felhasználható a szívizom-degenerációval, koszorúér elmeszesedéssel járó ún. öreg szív,kezelésére is.
Hatása lassan alakul ki, így hosszantartó alkalmazása ajánlott.

Receptjeim:

Galagonya tea
Elkészítés és alkalmazás: napi adagja 3-5 gramm, forrázatot készítsünk belőle.

Langyosan, naponta 2-3 csészényi fogyasztható. Reggel lefőzöm galagonya teát és termoszban tartva tárolom, így mindig tudom langyosan inni. Szeretem a savanykás ízét,mert kiváló szomjoltó, de ízesítve is kellemes italt nyerhetünk belőle.

A gyógyhatás eléréséhez legalább 6 hétig szükséges iszogatni. Csökkenti a koleszterin szintet is.

Galagonya mint zsírmegkötő ! Főzéskor, dobjunk a levesbe, pörköltbe 2-3 szem galagonyát. Az ételek ízét nem befolyásolja, sőt megköti a káros zsírokat, így egészségesebb ételeket tehetünk asztalunkra.

Galagonya befőtt és ivólé-hidegen

Hozzávalók: 1 kg dércsípte galagonya bogyó,20 dkg nádcukor, vagy akácméz, tartósítószer

Elkészítése: A jól megtisztított és megmosott bogyókat egy tálba tesszük, megszórjuk nádcukorral és 1 mk. kanál tartósítószerrel. Jól megkeverjük, és lefedve állni hagyjuk.2-3 napig hagyjuk macerálódni és mindennap legalább 1x átkeverjük. Végül szűrőkanállal kiszedjük a bogyókat és üvegekbe rakjuk és lezárjuk. A levet pedig üvegekbe töltjük, és jól ledugaszoljuk. Két hét múlva fogyaszthatjuk.

Nagyon finom, vízzel hígítható italt fogyaszthatunk nap, mint nap. Kiváló fejfájás csillapítószerként is bevált házi szer.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.